🌕 Egymás tükrében – belső út közösségben

12 hét mélységben és kapcsolódásban – ahol önmagadra és másokra is ráláthatsz

Egymás tükrében workshop

Önmagadban. Mások tükrében. Együtt.

12 hét. 6 egyéni és 6 csoportos találkozás. A befelé vezető út most megoszthatóvá válik.

Vannak pillanatok, amikor már nem elég belül érezni a változást – szeretnénk megtapasztalni, hogy el is tudjuk mondani, meg is tudjuk élni, kapcsolódni is tudunk vele.

Ez a folyamat azoknak szól, akik már elindultak önmaguk felé, és most szeretnék mélyebben integrálni azt, ami bennük megmozdult – nemcsak magukban, hanem mások tükrében is.

Ez egy 12 hetes, váltakozó ritmusú folyamat:

egyik heteken csoportban találkozunk (3 óra), másik heteken egyénileg dolgozunk tovább (1,5 óra).

Így egyszerre kapsz belső, intim teret, és kapcsolódási lehetőséget, ahol az, amit magadban érleltél, mások jelenlétében is tovább tud formálódni.

✨ Lépésről, lépésre – így épül a folyamat

  • 6 egyéni alkalom, ahol csak rád figyelek – a te történetedre, kérdéseidre, ritmusodra.
  • 6 csoportos alkalom, ahol egy kis létszámú, megtartó közösségben dolgozunk – meghallgatva egymást, tanulva egymás történetéből, tükröződve és kapcsolódva.
  • A két tér nem ismétli egymást, hanem támogatja: amit egyéniben megmozdítasz, azt csoportban elmélyítheted – és fordítva.
  • Gyakorlatok, reflektív kérdések, megfigyelések segítenek, hogy ne csak beszélj róla, hanem érezd és éld is, amit belül mozdítasz.
  • A folyamat végére egy újfajta önmagadhoz és másokhoz való jelenlét bontakozhat ki – halkabb, biztosabb, valódi.

🌱 Ha jól esne nem egyedül tartani magad:

  • úgy érzed, az eddigi önismereti munkád már hozott felismeréseket – de valami még beépülésre vár.
  • nemcsak érteni, hanem kapcsolódni is szeretnél – önmagadhoz és másokhoz egyszerre.
  • nyitott vagy a megosztásra – nem „kitárulkozva”, hanem jelenléttel, tisztelettel, biztonságban.
  • szeretnél egy megtartó struktúrát, ami nem kényszerít, de hív és vezet.
  • készen állsz arra, hogy ne csak befelé nézz, hanem mások jelenlétében is tartsd magad.

Ez már nem a keresés ideje.

Ez az érkezés, az építkezés, a gyakorlás ideje.

Ahol az, amit belül megérleltél, külső jelenlétté válhat.

Egyéni út – egymás tükrében. Finoman, biztonságban, megtartva.

Ez a 12 hetes belső út 480 000 Ft, ami tartalmaz minden egyéni és csoportos alkalmat, kísérést és segítő anyagot.

  • 6 egyéni alkalom (1,5 óra)
  • 6 csoportos találkozó (kis létszámú csoportban, 3 óra)
  • köztes időszakokra ajánlott belső munkát támogató kérdéssorokat, figyelemirányokat
  • valamint az egész folyamat ívét megtartó, személyes jelenlétet, kísérést, visszacsatolást.

Röviden

🌕 Egymás tükrében – belső út közösségben

12 hét. 6 egyéni és 6 csoportos alkalom.

Ez a folyamat azoknak szól, akik már elindultak önmaguk felé – és most szeretnék mélyebben megérteni, megélni, beépíteni mindazt, ami bennük mozdult.

Egyéni tér és csoportdinamika váltakozik: hol egyedül, hol mások tükrében lépsz tovább.

Ez az út már nem csak rólad szól – hanem arról is, hogyan vagy jelen önmagadban és a kapcsolataidban.

ÖNISMERETI MŰHELYEK

Kezdődhet

Kezdődhet

egy halk igen önmagadra

Egy első beszélgetés, ahol semmit nem kell tudnod – csak jelen lenni.

Égi tükör

Égi tükör

földi kérdésekhez

Három találkozás, ahol ránézünk: mit mutat a csillagtérképed, ha befelé figyelsz.

Belső irány

Belső irány

önismereti műhely

Egy folyamat, ahol rétegeiben bontakozol ki – saját tempódban, megtartotottan.

Egymás tükrében

Egymás tükrében

belső út közösségben

12 hét mélységben és kapcsolódásban – ahol önmagadra és másokra is ráláthatsz.